Marlitt E. - Gizella grófnő

– Ne merj hozzámnyúlni! – kiáltott fel a szépasszony fenyegetőleg. – Semmi jogod többé hozzám!… Ó, ki adja nekem vissza elrablott fiatalságomat, a kárba veszett tizenegy esztendőt!… – Jól van hát, igazad van – mondta a miniszter. – Hamisítottam, csaltam is… Ha azonban e válságos pillanatban semmi egyébre sem gondolsz, mint arra, miképpen alázhatnál minél mélyebbre, hát kénytelen vagyok röviden elmondani, hogy kiért váltam tulajdonképpen koldussá… Házasságunk minden évével egyre fokozottabb igénnyel léptél fel, s végül már határt sem ismertél. És én nem ellenkeztem soha. Teljesítettem minden óhajtásodat, megszereztem mindazt, amire csak áhítoztál, úgyhogy kezeid a szó szoros értelmében könyékig dúskáltak az aranyban… A báróné kiragadta magát férje karjaiból… – Ne nyúlj hozzám még egyszer! Undorodom tőled!.