B.M. Croker: A szép Neville kisasszony

– De hát kedves gyermekem, minek megy ki akkor Indiába? – Hogy nagybátyámnál és nénémnél éljek! – Ah! No az ön kedves bácsija és nénije nem fogják sokáig élvezni az ön társaságát. Megmondhatja nekik, hogy ezt én üzenem, és átadhatja nekik tiszteletemet. Ön igen jól tudja, hogy nagyon csinos. – Nem arról nem tudok – szóltam mélyen elpirulva –, és úgy hiszem, jobb lenne, ha ön nem gúnyolódna rajtam. Tudom, hogy csak tréfál. – Na hallja, nálam nincs értelme ilyen végtelen szerénységet színlelni – szólt Mrs. Rapper félig unott, félig mosolygó arckifejezéssel végigmérve. – Nálam az ilyesmi nem fog. – De kérem, én egészen komolyan beszélek. Amióta emlékszem, mindig azt mondták, hogy csúnya vagyok; mint kislány valóban ijesztően rút voltam. – Az meglehet – hagyta helyben hideg hangon útitársnőm –, de most, hogy felnőtt, beállt az ellenkezője. Ön valóban rendkívül szép.