B.M. Croker: A bűnbak

Jack állt előttem halotthalvány arccal. – Nos, Lucilla, itt vagyok – mondta izgatottságtól remegő hangon. – Úgy látszik – válaszoltam hidegen, habár a szívem hevesen dobogott. – Követelem, hogy ments fel ígéretem alól, s valld meg az igazságot! Beszéde oly nyers és parancsoló volt, hogy megijesztett, de nem mozdultam és hallgattam. Eszembe jutott Herbert, kinek oly túlzottan szigorúak a nézetei s akinek anyja pietista. – Mit valljak meg? – kérdeztem hidegen. – Ó, te nagyon jól tudod, hogy mit. Valld meg, hogy elvetted a miniatűröket s hogy én voltam a te bűnbakod. Tiéd volt a pénz, enyém a szégyen! Mindent elvesztettem miattad – hangja rekedt volt a szenvedélytől.